Változatok a „Kádár-kocka” korszerűsítésére


A 2019-ben Szentendrén megrendezett egyetemi hallgatók innovációs házépítő versenyén, a nemzetközi Solar Decathlon Europe-on a két magyar csapat, a Hungarian Nest+ (Magyar Fészek+) és a Koeb elnevezésű projektekkel az ún. „Kádár-kocka” háztípusra terveztek fenntartható és energiahatékony frissítéseket.

A „Kádár-kocka” jellemezte a magyarországi családiház-építést a hatvanas évek elejétől a nyolcvanas évekig, négyzetes alaprajzú, általában 100 négyzetméteres, sátortetős háztípus. Körülbelül 800 ezer lehet belőlük Magyarországon, összesen két millióan élhetnek ilyen otthonokban. A benne lakók többségének nemcsak a házak esztétikai megjelenése a problémája, hanem az, hogy elavultak, elsősorban energetikai szempontból.

A Solar Decathlon innovációs verseny célja az, hogy a zöldtechnológiákat népszerűsítse, elősegítse az innovatív építészeti fejlesztéseket és szorosabb kapcsolatot hozzon létre az egyetemek és a piaci szereplők között. A versenyzők feladata olyan lakóépületek tervezése és megépítése, amelyek esetében a tervezése során figyelembe veszik a napelemes és napkollektoros rendszerek magas szintű integrálását, a helyi és újrahasznosított anyagok alkalmazását, a bioklimatikus tervezést és a természet-alapú megoldásokat. Az idei, magyar rendezésű verseny fő szakmai témaként a meglévő épületállomány felújítását célzó építészeti megoldásokat emelte ki.

Például az Over4 elnevezésű projekt keretén belül a kommunista korszakban Románia városaiban épült 5 emeletes társasházak helyreállítására találtak megoldást.

A magyar egyetemek közül három képviseltette magát: a Budapesti Műszaki Egyetem önállóan indult, míg a Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem az algériai Blidai Saad Dahlab Egyetemmel partnerségben. Mindkét csapat a „megörökölt” kockaházat próbálta újragondolni.

A Műegyetem öt kara (építészmérnöki, építőmérnöki, gépészmérnöki, villamosmérnöki és társadalomtudományi) közösen dolgozta ki a Koeb modult, ami szerintük leginkább az IKEA-bútorokéhoz hasonlító rendszer.

Rendszerben gondolkodva akár egy egész energiatermelő falu is kialakítható ilyen elemek segítségével, melynek bekapcsolása az országos energiahálózatba segítheti a máshol termelt napenergia tárolását is.

A Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem az algériai Blidai Saad Dahlab Egyetemmel közösen a Hungarian Nest+ (Magyar Fészek+) mintaház fejlesztésén túl a mintaház zöld környezeti integrációjára és társadalmi beágyazódására is különös hangsúlyt fektetett. Számos megoldási változatot és technológiai újítást dolgozták ki a közös munka során, melynek köszönhetően a Hungarian Nest+ (Magyar Fészek+) projekt különböző változatai képesek valós megoldást adni a fenntartható, energiatudatos, kis ökológiai lábnyomú emberi létre. Tolófalrendszerrel vették körbe a kockaházakat, amellyel újrarendezték a ház alaprajzát, tájolását, így praktikusabban használható ki arendelkezésre álló tér, és közvetlenebbé válik a ház kapcsolat a környezettel. Az épületek alatti hűtőlabirintus, a déli oldalon mobil naptér, és számtalan más megoldás segíti az épület energiatakarékosságát.

Míg a régi elemekből néhányat megtartanának, a tetőzetet például cserélnék, a felszabaduló faanyagot a belsőépítészetnél, ill. a hőtermelésnél, míg a bontott cserepeket az alapzati léghűtő labirintus párafogó-hűtő falaként hasznosítanák.

A versenyházakból álló kiállítás bontási munkálatai elkezdődtek, de néhány ház ott marad a szentendrei területen és 2020-ban újabb formában, újabb házakkal bővülve "Mintaház- és élő laboratórium-parkként" várja majd a Kislábnyom hírlevél olvasóit.

Reméljük, hogy a SDE19 keretében megépült zéróhoz közeli energiás házak mérései tovább folytatódnak és hasznos gyakorlati információ- és tudásanyagként szolgálhatnak az építőipari vállalkozásoknak, beruházóknak és kivitelezőknek, szakpolitikának, valamint kutatóknak egyaránt.

 

Szerkesztette: Péter Emőke, Eco-Trend Egyesület, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019.novemberi (116.) számában

 

 

Forrás: http://www.sde2019.hu/

Kép forrása: Kádár-kockák, HunNestPlus, Over4, Koeb